Csütörtök - pizza-parti

Ma - illetve tegnap - jó kis pizza-partit csaptunk a lakótársakkal. Mindenki meghívta a kedvenc csoporttársait-barátait. Összesen tízen voltunk. Leírom a menüt. :) Öt darab pizzát sütöttünk - hozzátartozik, hogy eredetileg 15 embert vártunk, és ez teljesen reális számítás volt, mivel nagyjából két pizzányi cucc maradt. Ebből volt két zöldséges: borsó, kukorica, sárgarépa, paprika, hagyma, olívabogyó, cukkini, az egyiken hagyományos sajt, a másikon Kata által készített mandulás vegán sajt. (Majd később leírom a receptjét.) Két gombás, szintén hagyományos illetve mandulasajttal, és egy "betyáros", aminek nem árultuk el az összetevőit, csak miután a vendégek megkóstolták és megtippelték. Egyébként elég durva cucc lett: háromféle gabonakolbász, hagyma, füstölt és nem füstölt sajt. Megkóstoltam, eléggé "emberesre" sikerült. A pizzához kétféle saláta készült kétféle öntettel. Az egyik egy lila-fehér káposztasaláta, a másik fejes salátából, paradicsomból, paprikából és hagymából. Ehhez egy klasszikus citromos, mézes, illetve egy fűszeres, bazsalikomos, oregánós, fokhagymás öntet járt. Hát, azt hiszem, kitettünk magunkért! :)
Egyébként a vendégeknek csak utólag mondtuk el, hogy vegán sajtot esznek. Ugyanúgy ették, mint a másikat és nagyon ízlett nekik. A saláták nem annyira fogytak, mondjuk ez természetes.
Kicsit visszafelé ugrálok az időben: öt és hat között érkeztek a vendégek, én már kettőkor be voltam sózva és főztem a sárgarépát, meg futtattam az élesztőt, de úgy fél három körül kezdtünk el komolyabban ügyködni a konyhában Katával és Ibolyával. Nagyon élvezetes volt a közös munka. Az igazat megvallva, elfáradtam. Főleg, mert kicsit stresszeltem, hogy minden jól sikerüljön. De végülis panaszom nem lehetett, mert ízlett nekik és jól érezték magukat.
Apropó. Pizzázás után játszottunk. Személy szerint a Zsebszöveget élveztem a legjobban, de az Egyenesből keresztbe is vicces volt. Végül elkezdtünk egy Activity-t, de a vendégeinknek el kellett menniük (messze lakunk és ez a hátránya). De úgy láttuk, hogy nagyon jól érezték magukat, és annak ellenére, hogy mindenkinek sok volt az idegen, azért elég oldott volt a hangulat. 
Még egy apró, kedves momentum. Vacsi előtt imádkoztunk. Valahogy indíttatást éreztem rá, hogy felvezessem, elmondtam pár szóban, hogy keresztények vagyunk és így szoktuk, aztán imádkoztam. Na, mindegy, ez úgy jól esett, hogy olyan kedvesen és természetesen fogadták. :) És amit elhatároztunk: csinálunk ilyet máskor is! Többen mondták, hogy jönnének legközelebb is, illetve egy lány felajánlotta, hogy szívesen lenne házigazda. Ennél több biztatás nem kell a folytatásra. :)
De még visszaugorva a délelőttre és a blogom eredeti témáinak sodrára... (Hajjajj, látszik, hogy késő van és ki vagyok ütve. :))) Ma délelőtt is tornáztam, egy elég durva adagot. Kezdtem a gerinctornával, aztán egy komplett hasizom programból két sorozat, ezután "pihenésképp" súlyzós váll, bicepsz, tricepsz és mellizom gyakorlatok, végül egy csípő, fenék, comb sorozat. Hát, érzem is, a vádlimban, meg a hátamon, a karomon, hogy történt valami, de szerencsére nem vészes izomláz, csak éppen "tájékoztató jellegű" arról, hogy tényleg vannak izmaim. Holnap még be kell szúrnom valahova valamit, mert azért az esti vendégeink által hozott nasiból csipegettem egy kicsit. Érdekes módon tényleg egy kicsit, sikerült mértéket tartani. De le kell dolgozni! Nincs lazsálás! ;) Nagyon szeretem ezt az életformát! :)
Na, most a zugblogíró kibújik a sötét konyha magányából és végre elmegy aludni. Jó éjt! :)

posted under , , , |

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Monteverdi: Pur ti miro

http://www.youtube.com/watch?v=eKaguFGF_z0

Schütz duett Danival

Followers


Recent Comments